2024. május 07., kedd

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#36129
Így vannevet Majd a gímek után, októberben. Már, ha ők is így gondolják és éppen nem 30 fok van. És valóban barcogásnak hívjuk.
Viszont kevés nagyobb erdőpusztító, agresszíven terjedő koronás vadfajunk van, hála a betelepítőknek és a szakszerű, és az ökológiai eltartóképességhez igazodó vadgazdálkodás helyett kissé mást művelő vadászok miatt, mesterségesen túltartott állományoknak.
A Kelet-Cserhátban(!!) már egy akácost(!!!) nem lehet tönksarjakról felújítani legalább 2 méter magas újulatvédő vadkárelhárító kerítés nélkül, mert lezabálnak mindent. Aki harapott akáclevélbe az kb. tudja mit jelent azt enni. De a cser és tölgy már rég nem elég nekik.
A vágásérett akácállományok faanyagának piaci értékéből 2/3-ot csak az erdőfelújítások védelmére kell költeni. (És akkor még a többi költség hol van..) Nem megy anélkül, olyan vadkárok vannak. Az erdőtörvény azonban egyszerűen fogalmaz: erdő helyén erdőnek kell lenni. És erre időkorlát is van.
A szintén túlszaporodott gímszarvasok dettó. Valami 400.000 példány körül van a számuk! Osszunk, szorozzunk kis hazánk területadatával...
Nógrádban az 1920-as években 300-350 db volt az éves terítékszám. (Mindkét ivar esetében - tehát tarvad (gímtehén) és bika együtt.) Ez most 6000....
És így is kezelhetetlen. Ez a vadnak is teljes nyomor, nem csak az erdőnek. A gímet már egy agancstőgyulladás nevű vírusos betegség tarolja, amivel évekig szenved...
Tolnában, Baranyában évtizedek óta nudumra (csupaszra) tarolják a dámok az erdőt, semmi újulat (csemete nem marad meg), amit nem kerítenek.
Valami több százezer km körül van nálunk az agrár és erdei vadkár elhárító kerítések hossza.
Németek pedig egyszerűen tudják matekot. Meg kell nézni az ottani tölgyeseket, bükkösöket. Igaz eddig volt hozzá 800 mm stabil csapadékuk is.
De ott akár magán, akár állami pontosan tudják, hogy: az erdőművelő legfontosabb eszköze nem az ültetőkapa, hanem a puska.
Mert ragadozók híján csak így tudja egyensúlyban tartani a nagyvad fajokat. És az intenzív, de okszerűen célirányos vadászat ellenére nem üresek az erdők...  
#36128
A héten pont beígértem a pulyáknak, hogy szombat délután/este elmegyünk a Gerecsébe bőgésre. Remélem nem sülök fel vidám
#36127
Szekszárd környéki dombok az előző évekhez csendesek. Sokszor otthon az udvarban hallgattuk. Idén 0. Lehet megkeverte őket a forró nyárútó és később indul be a buli.
#36126
Bocs. Gímeket. A dám barcog, és nem is ilyenkor. Bohóc
#36125
Idén ma hallottam először bőgni a dámokat.
#36124
Ez jó! nevet Én is a Velencei -hg.-ben főleg nem ehető gombákat látok, de hát van ez így sokszor, lehet, többen is vannak, meg sajna sokszor az ehetőek is már öregek, vagy kukacosak.

Anno egy baráti társasággal voltunk a Zemplénben, talán 2008-ban, ott aztán volt minden, és elhatároztuk, hogy ha már kirándulunk, és ennyi gomba van, akkor szedjünk (persze egészen "véletlen" vittünk kosarat eleve..).

Egyik haverunk aztán kérdezgette folyamatosan, hogy ez mérgező, az mérgező? Erre mondom sok gombára, hogy az, meg az nem, de nem ehető, mert csíp, vagy éppen nyálkás, vagy pl. több napos tintagombát nem igazán akarnék levesbe, stb. stb. Erre ő, csak hajtogatta, hogy akkor KOSÁR!!! Mert minden be akart rakni, ami nem mérgező...De mondom, azt nem rakjuk be, mert pl. vargányákra hagyjunk helyet. Na nem volt egyszerű, de végül majdnem tele lett a kosár vargányával, és kései laskával, és isteni levest rittyentett belőle a társaság "kaja felelőse".
#36123
Pedig most igaz volt; ha jött volna velünk egy kis UAZ, akkor telepakolhattuk volna a platóját főleg ehetetlen gombákkal laza
#36122
Fateromnak milyen igaza van: A gyilkos galóca a legszebb gomba ( persze ez szubjektív…) Illetve még pár kép a Börzsönyből. Pl: egy “igazi”nagy döggomba, friss varashátú galamb.

beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép


beillesztett kép

#36121
Az igen.
Pedig a Vértesben nem sokszor volt szerencsém akár csekély számú gombát is látni , pedig gyakran járunk oda. Azért ott összességében vékonyabb a talaj, a víz is elnyelődik ott jobban a karsztban, dolomit törmelék között. Meg talán az is számíthat, hogy a talaj ott nem savas kémhatású, hanem bázikus felé hajlik.
Most nézem, a Kelet-Mátrában ma volt egy zuhé. Szeptember előtt el kéne oda még menni, mert az Ilona- völgyi vízesést eleve meg akartam mutatni a családnak.
#36120
Lelket melengető, amikor a mai világban, gyerekek természet szeretetéről olvashatok.vidám
#36119
Szeptembertől a Zsombolyai  úton a  TIT-ben  minden  hétfő délután  terített  gomba-asztal, 30-180 fajjal  hetenként. Kézbe  vehetők,  megszagolhatók,  hozzá  érdekes  előadás, hétvégente  havi  1-3 vezetett  gombatúra.  A  legifjabb  szakértőnk úgy  tudom  8 éves, Milán kolléga, rokonokkal  jön  rendszeresen, neki  már  jó  középfokú tudása  van... Hozhatnátok  a  srácokat,  levizsgázhatnának.  Jobb,  mint  a  suliban  tanulni  a bioszt.
#36118
Ugyanez a Vértesebn. Lépten-nyomon gombákba botluttunk. Ami igazán teljében volt, az a világító tölcsér (?) De volta ehetők is (amik maradtak a helyükön, mert nem volt képem Mártihoz soron kívül bevinni laza )

beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép

#36117
Most nézem, az “sima” piros galambgomba lehetett, annak is lehet piros a tönkje, meg ízletes vargányákat láttam rengeteget, nem nyárit.
Azért az sem gyenge, hogy az erdei vasút kavicságya közül is nőtt pl. a galambgomba.
Mindenesetre augusztusban ennyi galambgomba sem jellemző, sőt.
#36116
Megint voltunk a Börzsönyben, de most már ott is aludtunk (sátraztunk), és meg kell hagyni ennyi gombát életemben nem láttam 3 nap alatt. Nem túlzás, amerre tekintettem, biztos, hogy valamilyen gomba volt ott. Nagy részt varashátú galambgomba volt, meg természetesen nem meglepő módon a büdös, meg szerintem a dióízű és rengeteg ehető piros (volt amelyiknek rózsaszínű volt a tönkje), és rengeteg nyári vargánya, molyhos és arany. Nagyírtáspusztától délre 2-3 km- re, meg Kisírtástól északkeletre beljebb a 18-20 cm kalapátmérővel. Gyönyörű gyilkos galócák, mérges pókhálós is egy helyen, retekszagú fakógomba is volt. Ja meg persze a piruló galócák is mázsa számra. Rókagomba is volt bőven.

beillesztett kép


beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép

#36115
nevet

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

#36114
-  Ezeket a képeket bátyám csinálta, sajnos ott sem voltam...

beillesztett kép

#36113

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

#36112
Császár invázió a Börzsönyben, itt csak 4 pöfeteg volt ma.
#36111
Nagyon finom gomba, de attól ha a termőtestet levágom még nem puszul el, viszont ha az erdőt kivágják felőle, akkor biztos vége, de gongolom a védelem csak azt jelenti, hogy le ne szedd, de az erőt kivághatod. Gyakran többet látni felém is mint pl. vargányát. Nem látom értelmét ennek a védelemnek.
#36110
vidám Rettentő mennyiségű császárgomba van ott a Börzsöny déli részén, védett. Ehh, mekkora baj. vidám
#36109
Ez meg arany? Vagy ez is molyhos? Na, akkor nem volt, csak molyhos, meg érdes

beillesztett kép

#36108
Egyik képen sem látható vargánya. Sötét érdestinóruk, meg talán molyhos tinóru van a képeken, amiket vargányának hiszel.
#36107
És akkor pár vargánya, galamb, meg galócafélék:
Ja, rókagomba is volt.

beillesztett kép



beillesztett kép


beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép

#36106


beillesztett kép

Börzsönyben voltunk megint az egyik kedvenc helyemen: Kollár völgy, Zálog bérc.
Ennyi gombát rég láttam, és több, mint fele bizony vargánya volt, de nem szedtük le, mert azért csak NP terület is, meg zacsi sem volt, meg igazából így is eléggé fel voltunk cuccolva.
De előbb jöjjenek a tájképek:

beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép

  
#36105
Igen, igazad  van,  és  klassz  hogy  Ti  helyt  álltok... Köszönet  érte. vidám
Minden  megvizsgált  gomba  egy  nyugodtabb  nappalt /éjszakát  jelent - nekünk.
#36104
Szerintem itt több okból sem jöhet szóba ez az alakkör. 1) nem vöröses és nem hasas a tönk, 2) a pórusok tágak, nem vörösek. Ez egy Xerocomus, hogy melyik faj, abban van némi kérdés, fotóról a piros a legvalószínűbb. Sokat hoznak ezekből mostanság a gombavizsgálóba is.
#36103
Ez a vejem- lányom mórahalmi udvara. Ők rendezték le olyan szellősre a gyümiket.
Nálad meg, a sok megmaradt, éredő gyümi majd sok tápanyagot "fogyaszt" el. 
Szóval pótolt arányosan. Meg felső védelem a gombák ellen. Nem kell nagyágyúkat bevetni, csak ami időszerű és hatásos.
#36102
De szépen, eloszlatva hagytad meg a barackokat. Én nem voltam ennyire kegyes a fánkhoz szegyenlos, de azért levéltrágyáztam, komposztoltam, locsoltam júliusban főleg, meg alátámasztottam egy-egy helyen. Most szüreteljük. Érdekes, hogy ami előbb érett be, de beérett rendesen, nem volt magvaváló, sőt, elég csúnyán nyílt, viszont amit most szedünk, csodásan magvaváló már.
#36101
Nem kékül, vagy legalább is 2-3 perc alatt nem kékült.
#36100
Köszi! 

Ú, pedig valamelyik gombászkönyvemből ismerős a piros tinóru, szerintem a Rimóczy sorozatból.

Életemben nem láttam még, pedig nem keveset voltam már erdőben.
#36099
Kettévágva milyen  hamar  kékül?  MIGE  Honlapon  a  bíbor  tinórut (Imperator  rhodopurpureus)  nézegessed,  ha  azt biztonsággal  megismered,  a  többi  aki  nem  keserű,  az  megehető...  minimum  20 perc  főzéssel, ha a  termőrétegen, alatta,  fölötte  pirosas  színt látsz.  Sátántinót  továbbra  sem eszünk.
#36098
Igen, nemezes, mert bár gyengén, de látszanak a halványsárga tág pórusai. Magyarul a piros tinóru névre hallgat, nemzetközileg Xerocomus rubellus-ként azonosítják. "Ehető, de kis termetű, gyorsan romló gombafaj" - írja a szakkönyv.
#36097
Hát ez kifogott rajtam: 
Megmondanád ez melyik? Először azt hittem király, de nem lehet, hogy valamilyen nemezes?
Bakony, vegyes lombhullató erdő.

beillesztett kép



beillesztett kép

#36096
nevet Én csak gyönyörködöm bennük, hozzá nem nyúlok egyikhez sem. 
Ezt majdnem kifelejtettem, ez a tönkmanó gombája kacsint

beillesztett kép

#36095
NE!  Utálom  a  világító  tölcsérgombát,  tudod mennyit ébresztettek éccaka  miatta?  Kígyógombát OK, kevesebben  esznek...  amúgy  szépek. nevet
#36094

beillesztett kép

Az eső rögtön meghozta a kedvet. nevet

#36093
Igen, bár lehetne jobban is karózni, de sok időnk nincs rá, de ami nagyon szükséges, azt megtesszük, olykor levéltrágyázom is.
#36092
Szép egy felhozatal. Baracknak mégegy hét. Jól teszed a felkötözést, a legcsúnyább látvány, amikor a vad csavaró szél ledönti a termő ágat..Volt benne részem 15 éve kb.
A pari karózva lett ugye.?
laza
#36091
A  sárgulást  a  tönkön kell  nézni.  Ha a  tönk földközeli  részét  vakargatva  hamarosan  krómsárga  színe  lesz,  és  gyógyszerszagú:  nem  ehető. Ha  beteszitek  egy  dobozban (!)  mikrosütőbe,  kijön  erősebben  a  gyógyszer-szaga.
#36090
Köszi. nevet Ahol meg volt rágcsálva ott sem volt sárga. Mindenesetre sokszor jártunk arra, esősebb időben is, más fajta gombák voltak hébe-hóba, de ilyenek még nem. Vagy mivel az út kellős közepén volt, lehet mindig leszedték.  vidám
#36089
Ha nem sárgul, akkor elvileg nem mérgező. Én akár erdei csiperkének is nézném, de gyanúsan csoportban vannak, valóban.
#36088
Hiába, ha Csongrád, akkor őszibarack, na meg a füge is egyre inkább. Barátainknál is Mórahalmon van füge.
Nálunk meg csak megérte az erőlködés a barackkal, bár még nem érett be teljesen.

beillesztett kép



beillesztett kép

#36087
Inkább csoportos csiperke lesz, 2013-ban az Év gombája volt, védett, nem túl gyakori, kímélendő ( leírás szerint.)
Link
(De majd jönnek a gomba guruknevet
 
#36086
Az utolsó csapadék, kb. 25 mm meghozta gyümölcsét a Börzsönyben.
Valami belekajált itt-ott. Kerti őzlábra tippelünk, ami mérgező.  

beillesztett kép





beillesztett kép

#36085
Vége lett a mórahalmi hawaykodásnak a lányoméknál. 
El voltak olaszba, ahol már több éve voltak motorral, most a két unokámmal egyetemben autóval. Megjöttek, hála.
Na azért ki kertészkedtem magam, pár kép az udvarról;

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép


#36084
Tegnap találtuk a bokron az első érett fügét. Szép példány volt, sajnos megettem,mielőtt lefényképeztem volna.nevet.
Tavaly ilyenkor már két hete folyamatosan szedtük.
#36083
Aki rókagombát szeretne, annak tudom ajánlani Mátraszentimrétől nyugatra lévő Rothadt bérc észak fele néző bükkösét, ha valaki arra járna. Csak egy foltban láttam vagy 30 dekát, de feltételezem, van ott kilószámra. Nem vittem zacsit, sem kosarat, meg hát családi túra volt. Persze volt elvétve egyéb gomba is, de nem sok, csak a szokásos tejelőből.

beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép

#36082
Köszi, tényleg valami hasonló volt. vidámMindenesetre nagyra nőtt. laza
#36081
Valamilyen Eupholidoptera-nak nézem, de így nehéz megállapítani nevet

Pont az imént mentem a kaméleonunk számára egy beszerző körútra. Találtam egy nagy hím zöld lomnszöcskét, ami úgy megharapott, mint még soha vidám Még rendesen felordítottam laza Öröm lesz nézni, ahogy a fiú elropogtatja majd hideg
#36080

beillesztett kép

Kidobtam, de visszajött.  laza

Utolsó észlelés

2024-05-07 16:38:52

Rákóczifalva

24.0 °C

31502

RH: 44 | P: 1011.5

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

121020

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 40. sorozata

MetNet | 2024-05-03 15:08

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 40.